Anyuékkal töltött idő

Rájöttem, hogy 5 nap édes kevés arra, hogy valaki felfedezze Nápolyt. Anciékkal nem tudtunk mindent megnézni annak ellenére sem, hogy egész nap talpon voltunk. Mondták is, hogy nem szoktak ennyit sétálni. Kellemes időt töltöttünk el együtt. Megnéztük a Cristo Velatot, játszottunk a nagy téren szembecsukósat, sétáltunk a tengerparton, várakat látogattunk, és millió templomban voltunk. Apa már ilyenekkel viccelődött, hogy már 1 órája nem voltunk templomban már be kéne menni egybe. :) Peppével elmentünk a város fölé San Martinora, San Antoniora, Posilipora panorámát csodálni este, mikor az egész város ki volt világítva, majd igazi pizzát ettünk a Sorbilloban. Cellivel pedig elmentünk egy igazi nápolyi hangulatu trattoriába, a spanyol negyed szívébe, a Nennellába. Minden étel tipikus nápolyi, és amit a felszolgálók műveltek ott, az valami színház volt. Szemrebbenés nélkül elveszik a kanaladat ha nincs a kezedben, azért, hogy kinyissanak vele egy másik asztal borát, persze nem adják vissza, tányérokat törtek..míg ott voltunk legalább 4 tányért összetörtek, beleisznak a borodba (töltenek maguknak - ezt a szomszéd asztalnál játszották el). Egyszóval nagyon mulatságos, majd szombat este vacsorára voltunk hivatalosak Celliékhez. Anyukája rengeteget főzött..csak az előételekből jól lehetett lakni, és jól is laktunk. Mindent meg kellett kóstolniuk anyuéknak. Nekem már lazábbak voltak a játékszabályok, hiszen sokszor ettem már náluk. Apa viszont a végére kipukkant - a babát, ami igazán nápolyi édesség (rumos) - már nem bírta megkóstolni. Anya tartotta a frontot :) persze a nápolyi anyuka csomagolt nekünk reggelre édességet, hogy apu is meg tudja kóstolni. Még vasárnap óta, hogy elmentek nem beszéltem velük, hogy hogy érezték magukat, és amiket hazavittek hogy tetszettek otthon, de biztos vagyok benne, hogy jó volt nekik is ez a pár nap együtt, az, hogy egy eddig ismeretlen városban voltunk együtt és felfedeztük együtt csak hab a tortán.